Hitelfelvétel 3 fontos kérdése

Hitelfelvétel 3 fontos kérdése

Ebben a kavalkádban sokszor a bőség zavarának elkerülése érdekében, akár tudatosan, akár csak szinte sodródva az árral, úgy születik bank és konstrukció választás, hogy azt nem teljes körű átgondolás övezi.

Érthető, hogy laikusként ha bemegyünk egy bankba, már ott a számos szakkifejezés, ok-okozati összefüggések saját életünkre való hatását kellene jól értelmeznünk, pedig valójában mi csak egy lakást szeretnénk vásárolni magunk vagy családunk érdekeit szem előtt tartva. Természetesen a banki ügyintézők nagyban segítik a lehetőségek megértését és a döntést, de lássuk be, ha öt, hat bankba elmegyünk, bármennyire is a felkészült ügyintézői gárda, egy egész napos banki körút és tájékoztatók tömkelege még a legjobb szándék ellenére is összekavaró lehet.

Némileg támpontot adva, a fő rendezőelvek közül, szeretnénk három igen fontos kérdést előrevetíteni, ami segíthet a döntésben, a hogyanokban és az elindulásban, illetve a megfelelő konstrukció, bank kiválasztásában.

Bank választás, kondíciók, konstrukciók

Jellemzően a banki körút első helyén az a bank áll, ahol a bankszámlánkat vezetjük, ahová a fizetésünket kapjuk. Kézenfekvő és akár kényelmi szempontok alapján logikus, hogy ez lesz az első állomás. A bank választás jellemzően objektív és szubjektív szempontok szerint történik, akár hitelfelvételről, akár egyéb banki szolgáltatás igényléséről legyen szó. Alapvető kérdések, amelyekkel találkozni fogunk: mekkora kamatot kér a bank a hitelért, milyen költségekkel kell számolnunk, illetve milyen akciók érintenek bennünket? Vannak-e speciális pénzügyi termékek, amiket igénybe vehetünk és csak az adott banknál érhetőek el. Ha az objektív kérdésekre kaptunk választ, megvizsgálhatjuk a szubjektív információkat, úgy mint hány fiókkal dolgozik az adott bank és mennyire szükséges a személyes kapcsolat a bankkal? Van-e bármilyen személyes indíttatás vagy távtartó benyomás, ami befolyásolhatja a banki jelenlétet?

Ügyletbiztonság

Igen fontos kérdés, hogy amit szeretnénk, például egy adott hitelösszeg elérése, akkor azt pontosan megkapjuk és ne kisebb összeget hagyjon jóvá a bank, hiszen egy lakásvásárlás esetén, akár végzetes is lehet, ha a vételár kifizetését nem tudjuk teljesíteni a banki forráshiány miatt. Az összegen túl fontos, hogy azokkal a paraméterekkel kapjunk jóváhagyást, ahogy elindulunk a hitelért, azaz nem további adóstársak bevonását vagy további ingatlanfedezet biztosítását kelljen teljesítenünk. Szintén komoly gondot okozhat, ha az adás-vételi szerződésben szereplő fizetési határidő már vészesen közeleg, amikor kapunk egy jelzést a banktól, hogy nem elegendő a jövedelem és további adóstárs bevonására lenne szükség.

Visszafizetés

Nagy szavaknak tűnhet, ha úgy fogalmazunk, legyen stratégiánk a visszafizetésre, pedig sok millió forint múlhat azon, ha ezt a kérdést komolyan vesszük. Kérdés az, mennyi idő alatt és mekkora kamatráfordítással zárjuk majd le a hitelünket, ami főleg egy magasabb kamatot biztosító időszakban kulcskérdés. Akár 10-15 millió forint sorsa is eldőlhet, ha egy döntés ebben a témakörben helyesen hozunk meg. Jelenleg három általánosan használt lehetőségünk van, a pénztárcánk segítségére lenni ebben a témakörben.

Első, a jól ismert lakáskassza, amelyből manapság ismét két versenytárs is megtalálható a piacon és banki partnerünkként, akár 30 % hozam is elérhető, amely nagyban segítheti a hitel után visszafizetett kamat mérséklését. Második lehetőség egy konkrét banki termék, ahol a bank a hitelkamattal azonos betéti kamatot biztosít, amely hozamot automatikusan betörleszti a hitelünk tőkéjébe és ezzel akár jelentősen csökkentve a hitel futamidejét és visszafizetendő összeget. Harmadik lehetőség időszakosan, az állampapír piac adta lehetőségek kihasználása, hiszen jelen korunk egyik igen vonzó pénzügyi lehetősége, a magas és garantált hozamot biztosító államipapír piac. Az állampapírokba való befektetés hozama, szintén előtörlesztést segít elő és ezzel csökkenthető a tőketartozás, amelynek alapján csökkenthető a megfizetendő kamat.

Egy hitelfelvétel számos kérdést vet fel, hiszen a teljesség igénye nélkül a megfelelő ingatlan kiválasztása, ami akár a pénzügyi lehetőségeket is befolyásolja és ennek alapján az államitámogatások lehetősége, a piaci hitelek variálhatósága, a bank választás, adott esetben fizetési határidők korlátai, a finanszírozás biztonsága, személyi feltételek megléte mind olyan szempont lehet, amelyeket meg kell vizsgálni a lehető legmegfelelőbb/legjobb bank és konstrukció kiválasztásához. Ezekben a kérdésekben sokat segítenek a független hiteltanácsadók is, akik akár 12-14 bank hátterével képesek bemutatni a piacot, a lehetőségeket és jóval kiszámíthatóbbá teszik a hitelfelvételét.

^ Fel